Májusban szinte minden tévénéző megtalálja majd az ízlésének legjobban megfelelő műsort a Sony csatornáin, ugyanis a hónap közepétől három teljesen különböző stílusú sorozat új évada mutatkozik be a Sony Max és az AXN műsorán. Vadonatúj évaddal jelentkezik a Rólunk szól, valamint a Szex és New York készítőinek új alkotása, a Younger, illetve a kilencedik szériába lép a 2009 óta futó francia krimisorozat, a Profilozók.
Május 11-én 21 órakor országos premierként érkezik a Sony Max-ra a díjnyertes Rólunk szól harmadik évada. A nem mindennapi történet négy olyan ember életét kíséri végig, akiknek ugyanakkor van a születésnapja, és történetesen egy család tagjai. Jack (Milo Ventimiglia) felesége, Rebecca (Mandy Moore) hármasikreket vár, a szülés pedig pont Jack szülinapján indul meg. A három baba közül egy tragikus módon nem éli túl a szülést, a sors azonban mégis küld egy harmadik gyermeket a Pearson családnak, ugyanis a szülés napján szállítanak kórházba egy magára hagyott csecsemőt, akit örökbe fogad a házaspár. A harmadik évad elején Randall (Sterling K. Brown), Kate (Chrissy Metz) és Kevin (Justin Hartley) 38. születésnapjukat ünneplik, és ráébrednek, hogy életük új szakaszához érkeznek. Megismerhetjük Jack és Rebecca találkozásának történetét, és arról is többet tudunk meg, milyen borzalmakat élt át Jack a vietnámi háborúban.
Vadonatúj részekkel folytatódik a fiatalos külsejű, 40 éves, frissen elvált Liza Miller (Sutton Foster) története a Younger harmadik évadában. Liza sokkal fiatalabbnak néz ki a koránál, ezért egy nap úgy dönt, kihasználja ezt az adottságát, és 26 évesnek adja ki magát azért, hogy könnyeben szerezzen állást. Mivel belement a hazugságba, most már nem hátrálhat vissza, így muszáj munkatársaival a huszonévesek életét élnie, amit Liza egy cseppet sem bán. A harmadik évadban Liza visszatér dolgozni, és visszaküldi lányát a főiskolára. Kelsey (Hilary Duff) a munkájába temeti magát Thad (Dan Amboyer) halála után, és hamarosan újra elkezd randizni. Lizának sem lesz egyszerűbb a férfiakkal, komoly párkapcsolati választás elé kényszerül, miközben próbálja fenntartani huszonéves álcáját. A harmadik évad május 16-tól minden hétköznap 20:30-tól látható majd a Sony Max műsorán!
Az Egyesült Államok után irány Franciaország: május 18-án szombaton a kilencedik évaddal folytatódik az AXN-en a pár éve főszereplőcserén átesett francia krimisorozat, a Profilozók, avagy a gyilkosok és más erőszakos bűnőzök utáni hajsza Párizs utcáin. A hetedik évadtól Adèle Delettre (Juliette Roudet) kriminálpszichológus segíti a rendőrséget kivételes szakmai tudásával, hogy a nyomozók minél jobban beleláthassanak egy kegyetlen gyilkos elméjébe, és közelebb kerüljenek a véres ügyek lezárásához. Az új széria 5 évvel az előző zárása után veszi fel a történet fonalát. Adèle egy Marseille melletti kórházban dolgozik, azonban a párizsi rendőrségnek újra szüksége van a segítségére, így bár vonakodva, de visszatér a bűnüldözői karrierhez. Adèle tehát ismét Rocher (Philippe Bas) oldalán találja magát, hogy együtt vegyék fel a harcot a főváros legkegyetlenebb bűnözőivel.
Rólunk szól 3. évad országos premier: május 11-től minden szombaton 21 órától dupla epizóddal a Sony Max műsorán!
Younger 3. évad országos premier: május 16-tól minden hétköznap 20:30-tól a Sony Max műsorán!
Profilozók 9. évad országos premier: május 19-én vasárnap 00:15-től az AXN műsorán!