Gáspár Kata 45 méter magasban botorkált a peremen
Ma este 21 órakor útjára indul a VIASAT3 történetének legnagyobb vállalkozása, a 60 részes romantikus komédiasorozat, a 200 első randi. A Gáspár Kata főszereplésével készült sorozat hosszas előkészítés után úgy kerül a képernyőre, hogy miközben a nézők már Luca kezdeti botladozásain kacagnak a képernyő előtt, a színészek még javában forgatják a sorozat utolsó epizódjait.
A sok humorral és érzelemmel fűszerezett sorozatban a harmincas éveiben járó, kissé szétesett és slampos Luca (Gáspár Kata) mindennapjait követhetik nyomon a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga (Kovács Panka) eljegyzése, és ha ez nem lenne elég, véletlenül meghallja édesanyja (Pápai Erika) csípős megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy várhatóan húga esküvőjére is egyedül érkezik majd. Luca ekkor megfogadja, hogy nem így lesz és 275 nap alatt megtalálja az igazit, miközben igyekszik a munkahelyén megjelenő kivívásoknak is eleget tenni. Hogy a végén sikerrel jár-e, rátalál-e a szerelem és megtalálja-e önmagát, az kiderül a 60 epizódos sorozatból.
A 200 első randi egy nagysikerű, üde és fiatalos hangvételű argentin telenovella, a Ciega a citas alapján készítették magyar szakemberek, akik már több magyar sikerszéria születésénél bábáskodtak. A sorozatnak nem a magyar az első lokális adaptációja, Chilében, Spanyolországban és Lengyelországban is sikerrel hódította meg a szíveket a szerethető és szórakoztató történet.
A sorozat szerethető karakterekkel van tele, és olyan általános kérdéseket vet fel, amelyek talán mindenkit foglalkoztatnak. Erős az átívelő sztori, gazdagon kidolgozottak a mellékszereplői karakterek és a mellékszálak is, a dialógusok pedig életszerűek és tele vannak humorral” – állítja Temesvári Marietta, a Sony Pictures Television Network saját gyártású produkciókért felelős regionális vezetője.
A sorozat előkészítése már tavaly elkezdődött, a forgatások pedig nyáron kezdődtek, hogy a stúdión kívüli jeleneteket még szép, napos időben fel lehessen venni. Összesen 20 külső helyszínen zajlottak a felvételek. Később az alkotók beköltöztek a stúdióba, ahol mintegy 1000 m2 alapterületű, élethű díszletet építettek be. A stábnak nagyjából 100 nap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy az utolsó kockát is leforgassák. A számos színpadi színész miatt, akik a sorozatban megfordulnak, az egyeztetések és a diszpók összeállítása valóságos logisztikai bravúrokat igényelnek.
Az élethű környezet megteremtéséhez filmes technikákat, speciális világítást és plánokat használtak a szakemberek, a sorozat főcímzenéje a Honeybeast együttes Így játszom című slágere.
Temesvári Marietta szerint a jó sztorihoz jó színészek, jól kiválasztott szereplők is kellenek, ezért különösen hosszan és alaposan, fél éven át zajlottak a castingok. Azért is volt ilyen elhúzódó a folyamat, mert rengeteg mellékszereplő tűnik fel a sorozatban, van, aki csak egy részben vagy csak egy jelenetben, de nagyon fontosnak tartották, hogy a legkisebb szerepre is képzett művészeket válasszanak. A főszereplőkön (Gáspár Kata, Pápai Erika, Szerednyey Béla, Trokán Péter, Mészáros András) kívül számos neves művész jelenik meg kisebb vagy nagyobb szerepben, például Sajgál Erika, Őze Áron, Szalay Kriszta, Borbiczki Ferenc, Spolarics Andrea és sokan mások. „A legnehezebb maga a főszereplő megtalálása volt, éppen ezért volt nagy az öröm, amikor mindenki számára egyértelműen kiderült, nem is lehetne más Luca, mint Gáspár Kata” – hangsúlyozza Temesvári Marietta.
Gáspár Kata már rögtön az első epizódban megmutatja rátermettségét, kaszkadőr nélkül mászik ki egy magasan lévő falra, hogy leesett telefonját visszaszerezze. Mészáros András karaktere azt hiszi, hogy a mélybe akarja vetni magát, ezért „megmenti”.
„Valóban kint voltam, méghozzá jó hosszan! Egy kaszkadőrhöz voltam hozzákapcsolva, ami persze nem látszik, de egy keskeny peremen, 45 méter magasan ácsorogtam. Kemény szituáció volt. Megcsináltam, mert nem akartam váratni a stábot. A sorozatban egyébként kocsit is be kell tolnom, esek, kelek, összetöröm magam, elképesztő dolgokat művelek, amiket a való életben nem annyira” – meséli Gáspár Kata.